Creative Ellie

Happy birthday :)

Október 25-én a kis panda imádó kislányom egy éves lett 🙂 Nem igazán szeretem a fekete dekorációt, de mivel a panda fekete-fehér, így adottak volt a dekor alapszínei. Egy kis rózsaszínnel dobtam föl és szerintem elég látványos lett.

Először megrajzoltam a felirat betűinek a sablonját, majd kivágtam a betűket.

Egy A4-es lap bőven elég volt, még majdnem a fele meg is maradt, csak ügyesen kellett elhelyezni a sablonokat.

A fekete és fehér kartonokat még a rózsaszín betűk kivágása előtt feldaraboltam és rájuk ragasztottam a halvány rózsaszín csíkot. Így látszott, hogy mekkora hely marad a betűknek.

A két szót külön ragasztottam hímzőfonalra. Celluxot használtam, ami nem a legjobb megoldás, mert később volt ahol elengedte, de ott újra celluxoztam. A betűk között kb fél centit hagytam ki.

Készítettem egy nagy egyest is, fekete fehér pöttyökkel. Volt olyan tervem is, hogy a betűkhöz is teszek pöttyöket, de az az időmbe se fért bele, meg úgy gondolom, hogy lehet, hogy túl sok lett volna.

Éjjel felragasztottam az ajtóra, reggel hatkor ez a látvány fogadta a kis ünnepeltet 🙂

Két nappal később a feliratot újra felhasználtuk; akkor a családi szülinapozáson. Gyorsan gyártottam még egy pandát (a másikat nem akartam leszedni Berni ajtajáról, és így a szüleimnél is van egy panda). Itt Blue Tack-kel tettük föl, amit aztán nyom nélkül el tudtunk távolítani.

Készült még egy pandás meglepetés, hamarosan mutatom 🙂

 

 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!